1999
Innen indul a mi történetünk. A történetünk egymással – és Toszkánával. Láttátok a Latin vér (Il ciclone) című olasz filmet? Azt, amelyben gyönyörű flamenco táncosok forgatják fel egy csendes toszkán falu életét? Mi láttuk. Ugyanazon a napon, ugyanabban a moziteremben – csak még nem egymás mellett. A Bem moziban, egyikünk sem sejtette, hogy Leonardo Pieraccioni nemcsak a filmet, hanem a sorsunkat is megrendezte. Hónapokkal később, amikor Gergő belépett az albérleti szobámba – amely történetesen a családja tulajdonában volt -, megakadt a szeme az ágyam fölé tűzött Latin vér jeleneten és egy régi mozijegyen. Az a pillanat mindkettőnk arcára mosolyt csalt és megdobbantotta a szívünket.
Az új évezredben már együtt utaztunk egy kis Fiat fedélzetén – de akkor még nem Toszkánába.
2005
Öt év dédelgetett álmát váltottuk valóra azon a forró, gyönyörű júniusi hajnalon, amikor San Gimignano felé vettük az irányt. A levegő izzott – részben a klíma nélküli autó miatt, de még inkább a várakozástól. Ez volt az első közös utunk Toszkánába. Mire megérkeztünk, a nap már nyugovóra tért. A dombokon fel-felvillantak az agriturismók fényei, míg végül elénk tárult Mario ciprusokkal szegélyezett birtoka – amely egy hétre (plusz egy extra napra) a mi otthonunk lett. Bejártuk a Latin vér forgatási helyszíneit: Poppi, Stia, Laterina, Firenze. Kedvenc filmünk díszleteiben sétálva újraéltük szerelmünk első pillanatait is. Ott, akkor, tudtuk: nem lesz év, hogy ne térnénk vissza.
És valóban – visszavonhatatlanul beleszerettünk Toszkánába.
2010
Tíz szép év után összeházasodtunk. Hol máshol mondhattuk ki a boldogító igent, mint a festői Pienzában? Életünk legszebb napján toszkán barátaink társaságában ünnepelhettünk, az olaszt törve, de töretlen lelkesedéssel imádva egymást és a helyet, ami egy életre összekapcsolt minket.
Az évek teltek, de Toszkána varázsa nem múlt el. Mindig találunk benne valami újat, amire rácsodálkozhatunk, és mindig kihagyunk valami szépet, ami okot ad a visszatérésre.
2019
Busatti, Idea Toscana, La Molina, Pure Stagioni – benvenuti in Ungheria. Életre hívtuk a Toscaneriát. A „Toszkánából szeretettel” szlogen számunkra nem marketing – a saját történetünk. Hazahoztuk mindazt, amit Toszkánában találtunk: a szépséget, a minőséget és az emberi történeteket.
Ettől kezdve már nemcsak utazók voltunk. „Hídépítők” lettünk: kultúrák, tájak és emberek között.
2021
Portfóliónk új taggal bővült: megérkezett a Biagiotti Pienza. A Biagiotti család időtlen, kézzel kovácsolt vasmunkái Toszkána számos pontján jelen vannak – és most már magyar otthonokat is díszíthetnek.
2023
Kiemelkedő mérföldkő volt számunkra, ebben az évben mutattuk be az első magyar vonatkozású textíliát, a Busatti Zwack Unicum kollekciót, amelyben egy ikonikus magyar márka és egy többgenerációs toszkán textilmanufaktúra találkozott. A közös értékek mentén született együttműködésben a tradíció, a családi gyökerek, a kivételes minőség és a nemzetközi elismertség szövődött össze.
Ez az év szó szerint fényt hozott az életünkbe, hiszen közös lámpakollekciót alkottunk Magyarország legrégebbi porcelánmanufaktúrájával, a Hollóházi Porcelánmanufaktúrával. Ebben az együttműködésben a kézművesség iránti elkötelezettség, az elegancia és a kreativitás találkozott.
2024
Megérkezett portfóliónk legújabb tagja: az Acqua di Bolgheri – a toszkán gyógynövényes hagyományok és természetes illatok különleges világa.
2024 májusában megszületett a Busatti Furmint design, amelyet Tokaj-Hegyalja történelmi borvidékének tiszteletére terveztünk, négy, a borvidékhez szorosan kötődő magyar család együttműködésével. A kollekció középpontjában a furmint szőlő áll, a régió egyik legmeghatározóbb szimbólumaként.
Kiemelt együttműködés valósult meg a Gödöllői Királyi Kastéllyal, amelynek keretében egy kulturális értéket képviselő kollekciót tervezhettünk. 2024 decemberében mutattuk be a Busatti Sisi kollekciót, Erzsébet királyné tiszteletére. Mintázatában jelentős történelmi szimbólumok fonódnak össze az egyedülálló barokk kastély pompájával.
2025
Ebben az évben megszületett a Busatti Balaton kollekciónk. Az általunk tervezett szürke–fehér csíkos, elegáns tányéralátét-kollekció egyik hímzett motívuma a Tihanyi Bencés Apátság tiszteletére készült. Külön öröm számunkra, hogy ezek a textíliák ma már az Apátság Látogatóközpontjának részét képezik.
2025 novemberében a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében, a Széchenyi családtól vehettük át „Az Év Széchenyi Vállalkozása 2025” fődíjat. Mély megtiszteltetés számunkra, hogy munkánkat a Széchenyi család a Széchenyi-szellemiséghez méltónak találta, és ezzel az elismeréssel nemcsak a Toscaneria tevékenységét, hanem a mögötte álló értékrendet is megerősítette.
2026
Továbbra is Toszkána természeti és kulturális értékeit képviseljük, a magyar hagyományokkal és örökséggel összefonva – egyedi módon.
Márciusban új életre kelt a matyó örökség a Néprajzi Múzeummal közös együttműködésünkben. A Busatti „Matyó” kollekció a magyar népművészeti hagyományokat és a világszínvonalú itáliai szövési kultúrát ötvözi, új, modern kontextusba helyezve egy múlt századi mintakincset.
Köszönjük márkáinknak és Partnereinknek,
hogy együtt írhatjuk tovább ezt a történetet!
Ria és Gergő
- Aislamiento
- Bodrog Borműhely
- Chalet for you
- Este'r Partners
- Feketefenyő Tiny House
- Gejzír Vendégház
- Graefl-kastély Kétútköz
- Gödöllői Királyi Kastély
- Harangszó Vendégház Mád
- Herczeg-Fekete Cottage
- Hollóházi Porcelánmanufaktúra
- Inczeffy BENU Gyógyszertár Göd
- Káli Home Boutique Villa Kővágóőrs
- Katica & Angelina Vendégházak Tarcal
- Kékpados Vendégház
- Kéttemplom Galéria Bútormanufaktúra
- Kiss-Henézi Guest House Keszthely
- Kiss-Henézi Guest House Mád
- Kistücsök Food & Room
- Kosbor Panzió
- La Cantina Demjén
- La Meridiana
- Lábasház Debrecen
- Le Parfum - Zólyomi Zsolt parfümériái
- Magyar Kastélyszállodák Szövetsége
- Malomporta Bozsok
- Memoár Borház Csopak
- MÉRMŰ Stúdió
- Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK)
- Néprajzi Múzeum
- Otti Manufactura
- Panificio il Basilico - Szabi, a pék
- Páskom Cottage
- Páskom 1802 Gasztroműhely
- Piccoleto Bianco
- Provence Birtok Decs
- Tihanyi Bencés Apátság
- Tölgyes Völgy Vendégház
- Villa Dolce Vita
- Villa Porcelaine Keszthely
- Zwack Unicum Nyrt.
Galéria
