Itália- ahová az álmok vezetnek és ahol az álmok születnek

Vannak történetek, amelyek nem egy pillanatban, hanem egy hangulatban, egy filmkockában, egy nyári illatban kezdődnek. Nálunk egy mozijegy volt az első lépés – a többi már az olasz sors keze. A csendes Bem mozi egy félhomályos szombatján még nem tudtuk, hogy egy olasz film újraírja az életünket. De Toszkána már ott várt ránk, a vásznon túl, az álmok mögött. És ha az élet egy mozi lenne, mi biztosan olasz filmet vetítenénk – újra meg újra.

Vendégcikkünk az Olaszmamma oldalán

A „Napsütötte Toszkána” című film, és az alapjául szolgáló Frances Mayes azonos című regénye hatására sokakban megfogalmazódott a vágy egy toszkán élet után. Talán nem csak a filmben csodásan felújított villa, hanem az olaszok irigylésre méltó életszemlélete tette sokak számára ennyire vonzóvá ezt a lenyűgöző olasz régiót. Toszkána ciprusokkal szegélyezett kanyargós utcái, idilli falvai, a világörökség részeit képező városai, kulturális kincsei és a természettel harmóniában élő lakói nem költői túlzások, és nem is az írói képzelet túlszárnyalásai. A mi történetünket azonban egy másik film ihlette, így bizton állíthatjuk, hogy egy budapesti művészmozi termében is születhetnek olasz álmok, melyek egy életen át elkísérnek.

1999-ben, az ezredforduló előtti hónapokban járunk, „Latin vér” mozijeggyel a kezünkben. Amikor leültünk a Bem mozi termében nem is sejtettük, hogy Leonardo Pieraccioni megrendezi a mi életünket is és onnantól kezdve „latin vér” fog csörgedezni az ereinkben. Ez a film hozta el számunkra az igaz szerelmet, amit nem is aznap, hanem csak hónapokkal később fedeztünk fel. A film az első beszélgetéseink közös témája és az első közös álmunk alapja lett. Az első olaszországi utunk során bejártuk a „Latin vér” forgatási helyszíneit, szó szerint beültünk a kedvenc filmünk bárjába. Soha nem volt olyan finom még a kávénk, mint azon az édes nyári napon Stia főterén.